A börzsönyi sárkányölés krónikája

A közelgő Hungarian Divide-ra való készülésem jegyében céloztam meg immáron másodjára egy KLND-s útvonal ajánlást. A táv ezúttal is hasonló volt (150km), az igazi kihívást viszont a teljesítendő szint jelentette, ami a GPX fájl szerint 3300 méter volt. A táv és a szint jó kiindulási pont volt a felkészüléshez, hiszen terveim szerint ennyit minimum meg kell majd tennem a Divide-on ahhoz, hogy a tervezett idő alatt teljesítsem a távot. Szerettem volna kényelmesebbre venni a tempót, plusz igyekeztem jó sok puffert hagyni egy esetleges technikai probléma esetén, ezért pirkadat elöttre időzítettem a startot. Mivel a túra Szobról indul és Verőcén ér véget, a taktikám az volt, hogy az autót a verőcei vasútállomásnál hagyom, átvonatozom Szobra, így a nap végén egyből az autóhoz érkezem - biztos ami biztos alapon. A terveknek megfelelően a 4:40-es vonatra fel is pattantam Verőcén, ahol a jegyvizsgálóval folytatott csevegés után megérkeztem Szobra. 

Látszódtak már a hajnali fények a horizonton, az utat mégis sötétben kezdtem - ez egyben jó alkalom volt arra is, hogy a lámpáimat kipróbáljam élesben is. Az első meglepetés rögvest szembe jött, hiszen egy zárt kapun keresztül vezetett a navigáció - hamar kiderült, hogy az egy az nem is egy, hanem rögtön három. Az elsőt könnyen meg- vagyis igazából átugrottam, a második kettő már kicsit összetettebb művelet volt: az apró rácsos, kb 2 méter magas kapukon az SPD cipő orra sehova nem fért be, mellette pedig mindenhol szögesdrót volt, így pusztán karból kellett másznom, ami mint kiderült, a könnyebbik feladat volt. A nehezebb a bringa átjuttatása volt: a kapu tetején ülve sehogy nem értem el a bringát. Röpke 15 perc próbálkozás után végül ez is sikerült - a mérleg nem nézett ki jól, 46 perc alatt 4km-t sikerült megtennem a 150-ből. Innen azért beindult a szekér, gravel és aszfalt utak váltották egymást, egészen haladósra sikerült a kapus malőrt követő szakasz. Hamar Zebegénybe értem, ami még így, reggel 6 környékén is ámulatba ejtően kedves kis falu. A főtéren egy gyors fotó erejéig álltam csak meg - tekintve, hogy még semmi nem volt nyitva, más miatt nem is lett volna értelme. 

A falu szélén egy éles jobbos után az erdőben folytatódott a route, izgalmas single trail-ek, néhol szélesebb ösvények váltották egymást. Közben a nap elkezdett feljövögetni, bár az erdőben még mindig relatív sötét volt, a fák lombjain már látszódtak a nap első sugarai. A Julianus-kilátó előtti tisztásra felérve igazi megváltás volt a napsütést érezni, mert bár számoltam a hideggel és jól fel voltam öltözve így is "volt éle" a menetszélnek. Az ajánló opcionálisan adja meg a kilátóhoz való feltekerést -majd ugyanezen úton visszagurulást-, a reggeli Dunakanyar látványa azonban igencsak kecsegtető volt.. Naná, hogy nem hagyhattam ki!

Egy rövid, köves emelkedő után már a kilátónál is voltam, ahol először néhány muflonnal, majd egy, az ezer csillagos szállodában éjszakázó turista párral találkoztam. Konstatáltuk, hogy a panoráma ezekkel a reggeli fényekkel páratlan, gyors frissités és indultam is vissza a tisztás felé, majd egy hibátlan eredei aszfaltúton leereszkedve becsatlakoztam a Kóspallag felé vezető közútra. Több tucat alkalommal bringáztam már a Börzsönyben, viszont ez a szakasz valahogy mindig elkerült, utólag már bánom. Nem csak az út minősége, de a táj is teljesen magába szívott, a hab a tortán pedig a hivatalosan 747 lelket számláló apró falu, Kóspallag volt. Valahogy ilyen lehet egy ízig-vérig magyar falu - a szó lehető legpozitívabb értelmében. A jövőben biztosan úgy tervezem a börzsönyi köröket, hogy ezt a szakaszt érintsem. Utam a Kisinóci Túristaház érintésével Nagybörzsöny irányába folytatódott, igazi gravel bringának való terepen: közvetlenül a túristaház utáni kanyargós, szinte nulla forgalmú műúton, majd a Szent Orbán Hotelhez vezető elágazásnál az erdőben, először kavicsos földúton, majd a Hosszú-völgyi patakot jó néhányszor keresztező egynyomos ösvényen. Itt egy jó darabig az út mellett halad a kisvasút sínpárja is, a klisés fotóért természetesen itt is leszálltam a nyeregből néhány percre.

Innen hamar legurultam Nagybörzsönyig, ami -most már Kóspallag mellett- a másik kedvenc településem a Börzsöny környékén. Az előttem álló szakasztól tartottam egy kicsit, mert bár egész jól járható, burkolt út vezet vissza a hotelig, az erdőgazdálkodás miatt viszont folyton tiszta sár, ami a semi-slick gravel gumival egy korcsolyapályával egyenlő. Sár végül egy-két foltot leszámítva nem volt, így egy 36 fogas, amerikai fogkrémreklámba illő mosollyal az arcom tettem meg az utat. A hurok a hotelnél fordult vissza, immáron végig, hibátlan aszfalton gurultam vissza a Kisinóci Turistaházhoz. Egy balos kanyar után egy meglehetősen meredek aszfalton kellett felkaptatni Királyrét irányába. Az ilyen mászásoknál általában kevesebb figyelem jut a környezetre, sokkal inkább arra koncentrálunk, hogy valahogy feljussunk az emelkedőn általában már a szemgólyonkon véve a levegőt. De nem most: a cél a túra teljesítése volt, nem pedig az aranyszínű PR ikonok gyűjtögetése Strava-n, így bőven Z2 zónában abszolváltam a szakaszt, igaz kb. gyalog tempóban, de a jutalom nem is maradt el. Az erdő sűrűjében észrevettem egy igazi mocsarat, olyat amilyennel ritkán találkozik még a magam fajta, természetjáró ember is. Nem volt kérdés, tizedmásodperc alatt kattant a pedál s szálltam le a nyeregből, hogy megálljak fotózni. Igyekezetem ellenére sajnos nem adja vissza a fotó valójában a zöldnek azon ritka árnyalatát, amivel vendégül látott a mocsár.

Itt következett egy élesebb váltás, hiszen túristák által sokkal népszerűbb utakon, ösvényeken haladt tovább a Caput Draconis. A királyréti parkolók már teljesen megteltek mire odaértem. A Nagy-Hideg-hegyre vezető, nagybetűs gravel utat kismilliószor megmásztam már, így tudtam, hogy egy réteg ruhát most nyugodtan ledobhatok magamról - még ha a hegy hű is a nevéhez, abban biztos voltam, hogy fázni nem fogok. Kellemes tempóban feltekertem a túristaházhoz, ami a parkolóhoz hasonlóan szintén teltházas volt. A büfében egy csokival és kólával pótoltam a hiányzó kalóriákat, s örömmel pillantottam a Garmin kijelzőjére: 80km és 2100m szint már meg volt.

Az ajánlóban direkt kitértek a NHH és Csóványos közti szakaszra: vigyázat, hike-a-bike, ami feature és nem bug. Balázs nem állított valótlant, tényleg nem lehetett tekerve haladni, maradt az örök kedvenc megoldás, a tolás. Néhány rövid rész elhitette velem az ellenkezőjét, de hamar rá kellett jönnöm, hogy maximum 5-6 méterenként ígyis-úgyis le kell szállnom a bringáról. Nyögvenyelősen is, de elértem a Csóványoshoz, ahol kisebb meglepetésemre még több ember volt, mint a Nagy-Hideg-hegyen. 

A buggy nagyon benne volt a lábamban és jól ismertem a soron következő útvonalat is, nettó 28 másodperc fotószünet után tovább is álltam. A buggy nem tartott sokáig, cyclocross verseny mennyiségű akadály (kidőlt fa) volt az ösvényen keresztbe. Egy dolgot érdemes tudni rólam: a cyclocross az az egyetlen szakág amit csak nézni szeretek, csinálni utálom. Némi puffogás után beletörődtem a helyzetbe, és lendületesen szökkentem át a fákon a Diverge-dzsel a hónom alatt.

Innen már Kemence következett, ami az utolsó település volt, mielőtt Királyrétről legurultam volna Verőcéig. A Kemencét Diósjenővel összekötő hágóval (legalábbis annak első felével) valahogy nem tudok megbarátkozni: valamikor aszfalt volt, mára már kátyús, rázós, ütemtelen útszakasz, amire nem tudom elképzelni, hogy milyen bringa lehet a jó választás. Egy gravel túlságosan ráz, egy monti pedig túl lomha. Nálam éppen csak egy gravel bringa volt, ezért a választási lehetőség le is szűkült, amit a csuklyás izmom meg is köszönt, ugyanis ekkorra mondta azt, hogy neki most kicsit elég volt a folyamatos rázásból. Meg sem álltam fotózni, még Drégely váránál sem, szerettem volna mihamarabb magam mögött tudni a szakaszt. A maradék 40/800-at kényelmes tempóban tekertem le, különösebb esemény nélkül. A túra túlnyomó részét sikerült Z2 pulzuszónában töltenem, ami a célom is volt - kivéve a Csóványos előtti, tolós résznél.. emelkedőn tolni még sosem sikerült Z3 alatt. Végül kicsivel több, mint 9 óra alatt teljesítettem az útvonalat, a tudatos és folyamatos frissítésnek köszönhetően pedig meglepően jó állapotban voltak a lábaim. Összességében egy nagyon jól kitalált túrát sikerült Balázsnak és a KLND stábjának összerakni, amiért ismételten jár a köszönet!

Szöveg és fotók: Székely Viko
Túraajánló: https://klnd.eu/route/caput-draconis/
Túra kitalálója: Boros 'Mókus' Balázs