Somogyi Sakál-tanya
A kora márciusi napsugaraknak mi sem tudtunk ellenállni, így kapva az alkalmon, el is határoztuk hárman, hogy egy számunkra teljesen ismeretlen országrészt fogunk nyeregben töltve megismerni, ez pedig nem volt más mint Somogy vármegye.
Somogyról egy átlag budapestinek -engem is ideértve- jó eséllyel a Balaton déli partja jut eszébe: a pezsgő élet Siófokon, a nyári táborok Balatonlellén vagy a gyönyörű fonyódi strand. Van ennek az országrésznek két, legalább ennyire szép kincse: a Boronka-melléki és a Zselici Tájvédelmi körzet erdőségei és dombjai.
Utunkat a Déli pályaudvaron kezdtük, egy reggeli vonatozás után Balatonfenyvesen szálltunk le a vonatról. Egy gyors tankolás a helyi élelmiszerboltban, aztán hamar neki is vágtunk a nagybetűs kalandnak. Az út eleje viszonylag sík, látnivalóban azonban már itt is van részünk bőven: útba esik néhány majorság - az egyiken konkrétan keresztül kell mennünk -, ezek az útvonal korai szakaszában megalapozták az elöttünk álló órák hangulatát. Az első, nagyjából 20km-en váltakozik a földút és az aszfalt, majd a kellemes felvezető után elérjük a Boronka-melléki Tájvédelmi körzetet. Itt, egy szavakkal nagyon nehezen megfogalmazható, éles váltás következik a tájban: hírtelen eltűnik a civilizáció mellőlünk, s azon kapjuk magunkat, hogy olyan illatokat és energiákat érzünk, amiket talán ezelőtt még soha sem. Látszik, hogy e tájegység képén még viszonylag keveset formált az ember, amin mégis változtatott, azt valahogy a természet idővel visszavette magához.
Napszaktól függetlenül rengeteg vad keresztezte utunkat - vagyis helyesebben, inkább mi a vadak útját -, volt, hogy egy őzcsorda nagyjából 3-4 percig menetelt előttünk a kietlen földúton, néhányuk pedig egyszerűen megállt és bámult ránk. Jó bizonyítéka ez a fotó, hogy a kezdeti csodálkozás után még volt időm elővenni a fényképezőt, objektívet cserélni, fényt mérni majd kompozíció és a fókusz megtalálása után kattintani párat - aki fotóz filmre az tudja, hogy ez minden, csak nem egy gyors folyamat.
A végtelennek tűnő gravel szakaszok nem kevés számban tartogattak homokos részeket, így aki vállalkozik a túrára, érdemes észben tartania azt, hogy lesznek szakaszok ahol 170-es pulzussal fog haladni kocogó tempóban. Két, fontos tippet ezúton mindenképp adnék: az egyik, hogy érdemes inkább a kora tavaszi, késő őszi hónapokra vagy egy kiadós eső utánra időzíteni az Aranysakál abszolválását, mert a száraz nyári hónapokban a homokos kilométerek hossza vélhetően megsokszorozódik. A másik, hogy a táj érintetlensége azzal is jár, hogy van egy kb. 50km-nyi, lassan haladós szakasz, ahol nem lesz vízvételi lehetőségünk, így könnyen elfogyhat a nálunk lévő víz.
Mint említettem, a túra két Tájvédelmi körzetet érint, e két tájat pedig mértani pontossággal, élesen vágja ketté a 61-es út. Egy gyors benzinkutas, cukorsokkos pihenő után, visszatöltött tartalékokkal az utat keresztezve tovább haladtunk dél felé, ahol eleinte kellemes, kertvárosi részek hátsó útjain vezetett minket a GPS. Néhány, jó hangulatú km után elérkeztünk az általam és Gergő által már ismert és szeretett Zselic lábához. A Kaposvártól délre helyezkedő hegység már közel sem annyira érintetlen, mint a túra első felében megtapasztalt táj, azonban szégyellnivalója egyáltalán nincs a környéknek, sőt! Az ország talán legszebb, javarészt aszfaltozott erdészeti útjain mentünk keresztül-kasul, mindhármunk arcára mosolyt csalva. Nem győztük elégszer konstatálni, hogy mennyire hihetetlenül szép helyen vagyunk.
Ezen a ponton már jó ideje ültünk a nyeregben, s hiába a folyamatos frissítés és energiapótlás, az erdő közepén lévő szálloda melletti elhaladásunkkor finom, meleg étel illata csapta meg az orrunkat, ami kellő motivációt adott ahhoz, hogy lepörgessük a hátralévő távot s Kaposvárra érkezve együnk valami normálisat a flapjacken és energiazselén kívül. Egy gyors túristáskodás a csillagvizsgáló melletti kilátónál és már robogtunk is tovább.
A szintemelkedés javát ekkorra már letudtuk, így kellemes levezetésnek bizonyult az utolsó, nagyjából 25km-es, vegyes gravel/aszfalt. Közvetlen Kaposvár előtt találkoztunk még egy középkorú párral, akik tisztességes bikepackinges lévén, megpakolt bringával tartottak a Csillagpark felé, ott tervezték az éjszakát eltölteni. A megyeszékhelyt már napnyugta után értük el, utunk nyílegyenesen a gyönyörűen felújított vasútállomáshoz vezetett, ahol egy -komoly bringásokhoz méltó magatartást tanusítva- gyorsétteremben megvacsoráztunk, majd Budapest felé vettük az irányt.
Még így, 2 héttel a túra után, a cikk írásakor is folyamatos vigyorral gondolok vissza a Somogy vármegyei kalandra, akkora hatással volt rám ez a cca. 150km-es karika. Ezúton szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy pattanjon nyeregbe, s induljon el akár céltudatosan, akár cél nélküli felfedezésre, mert megannyi tájegység van ebben az országban, ahonnan nincsenek tízerével Instagram posztok, mégis szinte csodával érnek fel. Aranysakál és Somogy, még látjuk egymást!
Köszönet a KLND (klnd.eu) csapatának az ajánlót!
Képek és szöveg: Székely Viktor
